Azért az előző bejegyzésektől eltekintve,( amik arra valók, hogy bátorítsanak a nehéz pillanatokban) ritka szar nap volt a mai. Ingerlékeny voltam és éhes, és egész nap csak ültem. A mérleg meg csak kitartó az álláspontját illetöen. Nagy lelkesedésem oka az, hogy két hét zabálás után az 58 kikerekedett 62,5-re, ami nagyon nem tetszett... most három nap elteltével büszkén mutatja az én drága műszerem az 59,5-et. Nade én a fogyókúrát 58-tól számolnám, úgyhogy kicsit csalódott vagyok. Nem baj, lesz ez még jobb is. Ma elvoltam nagy nehezen másfél szelet kenyérrel, pár barackkal, egy kis szőlővel és kávéval... Hiphiphurrá. És persze a némi kis sóspereccel. Amiről tudom, hogy nem valami fogyókúrás, de a nehéz pillanatokban elszopogatok egyet-kettőt, és megnyugszom. Mindemellett arra is jó, hogy egy kicsit enyhitse a só iránti vágyam. Kiskanállal tudnám enni a sót. Az arcomról lement a puffadás és a combjaimról, valószínűleg inkább ez csak a víz, amivel általába a fogyás indul. De már most jobban tetszik a látvány. Én nem akarok a csokis sütin és burgeren nevelkedett és felhízott 50%-ba tartozni, azokat nem szeretem. Úgy zárom a napom, hogy végülis szerencsére ez is eltelt, és még nyalogatom egy ideig az egy deci vörösborom, amit megengedek magamnak esténként ha épp nagyon elfáradtam, vagy épp nagyon éhes vagyok, vagy épp ha csak úgy. De nem többet. Mára ennyi.