Minusz 10

Ez egy kritikus nap volt, de a kedvem egész jó. Nem vagyok úgy letörve mint tegnap. A reggelt egy kávéval kezdtem, ami után elég fáradtnak éreztem magam, ezért egy órát tornáztam és súlyzóztam. Azután új erőre kaptam, de nem tartott sokáig és nagyon rámjött az álmosság. A nap folyamán többször volt erős hányingerem és marrt a gyomrom. De most este (lekopogom)  kifejezetten jól érzem magam. A torna mellett legalább két órát ácsorogtam és sétáltam. Csináltam ma tökjó pörköltöt, tésztával és sütit. Elvégre a többiek nem fogyóznak, és egész jól elteltem az illatokkal és a kötelező kóstolásokkal. Ma elmaradt a kisperec, nem baj mert valamivel többet ettem mint a napokban. Két körte, szőlő, két kávé, egy szelet vajas és egy fél szelet párizsis kenyér volt, és egy bögre zacskós leves. Olyan 1000Kcal körül lehetett. Az almaecetnek is van hatása, volt, hogy "rohannom kellett" . Még nem érzem túl közel a célt, de lassan lépdelek felé biztos. Tudom, hogy a tornával égettem egypár száz kalóriát, de mivel hogy reggel volt, elég távolinak tűnik, úgyhogy gondolkozom rajta, hogy lehet meg kellene ismételnem. Végülis, ha egy nap kétszer edzek, akkor feleannyi idöbe fog telni ugyan az az eredmény. Majd holnap leírom mi volt.

Hát igen, eljött ez a nap is. Ittam két kávét, ettem egy barackot, szőlőt az elmaradhatatlan kispereccel és egy szelet vajaskenyeret. Hurrá. Reggel hányingerre keltem, akkor ettem meg azt a barackot ami még nem volt rohadt. Kettőt ki kellett dobni mert benne felejtettem a zacskóban.  A súlyom stagnál, majd holnap is megmérem. A mai nap végülis egész elment. Még sétáltunk is kb 2 órát. Alig voltam éhes. Inkább csak fáradt és hasztalannak érzem magam. Szívesen csinálnék valamit, de nem tudom, hogy mit. Órákig tudnék magam elé nézni néha anélkül, hogy észrevenném, vagy jóideig akár pislogás nélkül is. Gyakran kellett újra megkérnem embereket, hogy ismételjék meg, amit mondtak mert nem értettem. Úgy gondolom, hogyha végre leadok annyit amennyit szeretnék, az összes gondom megszűnik. Igen ezt várom tőle. Végre nyugodtan ki tudok majd menni az utcára és nem fogom az összes szembejövő nővel összemérni magam, hogy "ki lehet a dagadtabb". A kisebbségi érzésem megszűnik, és végre tudok majd kezdeni magammal valami értelmeset is. Úgy érzem nagy lehetőségek rejlenek bennem, amik csak akkor törhetnek a felszínre, ha végre megszűnik ez a gondom. Sajnos addig minden nap fel kell ébredni, és végigélni a napot, és bizony sokszor elvesztem a reményt, amitől csak még rosszabbul érzem magam. Feltűnően ingerlékeny is vagyok mostanság. Amin meglepődtem, mivel általában tudom magam türtőztetni, boltban sorálláskor, vagy hasonlókon, most valahogy nem megy úgy. Az idegesség váltakozik a fullasztó közöny érzésével. Nyalogatom a sebeimet. Ennyi. Jóéjt.

Azért az előző bejegyzésektől eltekintve,( amik arra valók, hogy bátorítsanak a nehéz pillanatokban) ritka szar nap volt a mai. Ingerlékeny voltam és éhes, és egész nap csak ültem. A mérleg meg csak kitartó az álláspontját illetöen. Nagy lelkesedésem oka az, hogy két hét zabálás után az 58 kikerekedett 62,5-re, ami nagyon nem tetszett... most három nap elteltével büszkén mutatja az én drága műszerem az 59,5-et. Nade én a fogyókúrát 58-tól számolnám, úgyhogy kicsit csalódott vagyok. Nem baj, lesz ez még jobb is. Ma elvoltam nagy nehezen másfél szelet kenyérrel, pár barackkal, egy kis szőlővel és kávéval... Hiphiphurrá. És persze a némi kis sóspereccel. Amiről tudom, hogy nem valami fogyókúrás, de a nehéz pillanatokban elszopogatok egyet-kettőt, és megnyugszom. Mindemellett arra is jó, hogy egy kicsit enyhitse a só iránti vágyam. Kiskanállal tudnám enni a sót. Az arcomról lement a puffadás és a combjaimról, valószínűleg inkább ez csak a víz, amivel általába a fogyás indul. De már most jobban tetszik a látvány. Én nem akarok a csokis sütin és burgeren nevelkedett és felhízott 50%-ba tartozni, azokat nem szeretem. Úgy zárom a napom, hogy végülis szerencsére ez is eltelt, és még nyalogatom egy ideig az egy deci vörösborom, amit megengedek magamnak esténként ha épp nagyon elfáradtam, vagy épp nagyon éhes vagyok, vagy épp ha csak úgy. De nem többet. Mára ennyi.

Szóval, igyekszem minél többet inni ásványvizet, almaecetesen és kiraktam egy disznóképet a hűtőre... Még jól jöhet, de mondjuk egyébként is szinte üres... 2 napja határoztam el magam véglegesen amellett, hogy le akarok adni legalább 8-10 kg-ot. Nem tudom mennyire szokott ez innen már simán menni, mert a mostani súlyom alatt az elmúlt ~15 évben nem voltam. Az a baj, hogy ilyenkor már igenis bántani kell saját magunkat és én azt nem igazán szeretem csinálni, de másképp nem megy. És biztos ezt nem így kell felfogni. Ez nem bántás, mivel a szervezetem azért raktározta el azt a mérhetetlen sok zsírt, hogy rosszabb időkben legyen mit lebontson. Nahát itt az alkalom drága kis testem, bontsd le szépen. "Örülnöd kéne", hogy a végén én is örülhessek. Amúgy is, kisebb súly, könnyebb cipelni...mindenkinek jó lesz a végén. Én hiszek abban, hogyha valaki arra koncentrál, hogy fogy, akkor igenis sokkal többet fog fogyni. Sokan beszélnek arról, hogy ha nagyon keveset eszel, akkor a szervezeted beáll a vészhelyzetre és megpróbál spórolni a kis zsírraktáraival. Ez lehetséges. Az ember depressziv lesz, nyugtalan, gyenge... ez az első holtpont. Ezen túl kell lendülni. Ha ilyenkor a holtponton mi igenis nekiállunk tornázni, mozogni, futni, akkor a szervezetet mintegy rákényszerítjük arra, hogy hozzányúljon az ő sajnos nem igazán elrejtett tartalékaihoz. És igenis, hozzá fog nyúlni. Ha muszáj, akkor hozzányúl. A kellemetlen ebben, hogy el kell érni, hogy muszáj legyen. Erőpróba I. Amihez nagyon sok kitartás elszántság és erő kell. Sajnos azokról, akik elhíznak, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mind ennek híján vannak, és szerintem nem puszta előítélet ez. A második dolog az alapanyagcsere. Az alapanyagcsere azért lett alapanyagcsere, mert akkor is szükséges funkciókra kell, ha épp nincs meg a szükséges tápanyag hozzá. Tehát a szervezet el fogja venni azt az energiát így is, úgy is. A belső szervek munkájához, a testhő fenntartáshoz stb. Az az, ami kell. Ha van akkor a bevitt táplálékból, ha nincs, akkor a felhalmozott tartalékból, ha az sincs, akkor elkezdi magát bontani. Ez így van, különben nem lehetne éhen halni. LEHET, hogy valamennyire lecsökken ez is a drasztikus és hosszú fogyókúrák alatt, de a végletelenségig nem csökkenhet, mivel ez szerintem már eleve a minimumon van. A szervezet nem fog több energiát felhasználni annál, mint ami neki legminimálisabban kell... Lásd: úszógumi, combok, és lifegő karok. Ami nem kell, megy a spejzba. Ennél a szakasznál Erőpróba II. iszonyatos éhség és evési kényszer "támadhat ránk a bokrok közül", ki kell állni,és helyette mondjuk tornázni. Ha mégis engedtünk a kísértésnek, nem minden nap(!) hanem mondjuk heti egyszer, egy kicsit "rásegíthetünk az anyagcserénkre" különböző gyógyszerekkel, és hopp, volt-nincs sültkrumpli és rántotthús. Nekem speciel a rásegítés felfelé nem működik, pedig próbáltam, de sehogyse tudtam elérni. Ez van. Az Erőpróba III. mindennek a végén lesz. Amikor úgy döntessz, elég a fogyókúrából. Mivel akkor legalább fél évet rá kell szánni, hogy szépen, komótosan, lassan visszaállj egy normális kalóriára. Ha nem, akkor újra üdvözölhetjük az imádott hurkáinkat.

A tegnapi napom ételekben: reggel ittam egy kávét kevés tejjel, édesítőszerrel aztán ettem jégsalátát egy kevés öntettel, 3 szelet párizsival, ettem egy fél szelet kenyeret magyaros krémmel, egy kispohárnyi tesco-s sós perecet, 3 barackot és egy kisebbfürt szőlőt. Hurrá.

Hol is kezdjem, nem tudom, mert nem vagyok az a kitárulkozós fajta, mégha furcsának is tűnhet ez, hiszen arra adtam a fejem, hogy leírom, és "közkinccsé teszem" mindennapjaimat. Leginkább magára a fogyókúrára kiélezve. Én egy 20-on már onnan, de egy 30-on még innen korú átlagos lány vagyok. 166 cm magas és 58 kg. De nem volt ez mindig így.  Általános iskoláig kifejezetten sovány voltam, és kicsi, egy évvel tovább is tartottak az oviban. De amikor elkezdtem iskolába járni, rohamosan elkezdtem hízni is, és csakhamar az osztály ducija, tehene és disznója lett belőlem. Rengeteg átsírt éjszakát és rettegést okozott ez nekem akkoriban. Már második osztályba felnőtt méretű ruhákat kellett hordjak, és hamar átléptem a 60 kg-ot is. A családban sem aratott osztatlan sikert a külsőm, főleg a testvérem piszkált vele, aki akkor egy kamaszodó fiú volt, és gyakorta dörgölte az orrom alá, hogy bizony a fiúknak nem épp az ilyen lányok tetszenek. Nem akarom boncolgatni a felelősséget, hogy vajon a szüleimnek kellett volna e figyelni a súlyomra vagy nem, vagy bármi ilyesmi, mert lejárt lemez, és már rég elmúlt. Viszont amikor elkezdődött 6. után a nyár, az első héten olyan megalázás ért, amit nem fogok tudni elfelejteni. Iskola hiányában a szórakozásukat vesztett gyerekek mind engem támadtak le a "kedves szavaikkal" amikor épp csak egy rövid útra indultam a boltig. Akkor elhatároztam, hogy elég volt. Sírva rohantam haza. Aznap kezdtem el először fogyókúrázni. Két hónapig tartottam, az iskola kezdetéig, hogy minden nap futottam, tornáztam legalább egy órát, és nem ettem többet napi egy-két szendvicsnél. Ha valamivel többet ettem, mint kellett volna,nagy bűntudat tört rám, ha kevesebbet ettem mint előző nap, boldog voltam. Hihetetlenül boldog. Végülis két hónap alatt lefogytam 65kg-ról 52kg-ra. Mindenki megcsodált és én nagyon jól éreztem magam. Főleg, hogy a magasságom csak egy pár cm-rel volt kevesebb akkor, mint most. A tanárnők kicsit féltékenyek lehettek, a fiúk csak néztek, a lányok meg szóbaálltak velem ezentúl, és a csúfolódás megszűnt...A további években, a gimis korban és utána a súlyom  58 és 63kg között mászkált. Nem kaptam sok megjegyzést se pro se kontra, se túl jót, se túl rosszat. Ez az a súly, amire a soványak azt mondják, hogy dagadt, az átlagosak azt mondják átlagos, és a ducik azt mondják, milyen szép.

Viszont egy évvel ezelőtt magánéleti problémák miatt megint elengedtem magam, és felhíztam 75 kg-ra. Akkor megint holtpontra jutottam. Újra rádöbbentem, hogy elhíztam mint egy kis malac, és rettentően szégyeltem magam, hogy engedtem, hogy ez megint megtörténjen. Újra elővettem a régi technikát, természetesen a diétát és a mozgást, és egy doboz hashajtót. Vagy inkább talán pár dobozt. ( Ezúton is szeretném felhívni a figyelmet, hogy NEM és NEM biztos hogy az én példám követendő! Mindenki mérlegelje a saját helyzetét, egészségi állapotát! )   Télre újra a régi formámban voltam és büszke voltam magamra... de megint csak visszatértem ahhoz a súlyhoz, ami egyeseknek dagadt, másoknak átlagos, és van akinek szép... én nem ezt akarom... Én azt akarom, hogy mindenki szerint szép és vékony legyek... hogy kérdés se legyen, hogy vékony vagyok e vagy sem, vagy esetleg átlagos, vagy...? Most örökre megváltoztatom az életem, és olyan leszek, amilyen lenni akarok, ami igazán én vagyok.

Azért indítottam a blogot, mert új fogyókúrába kezdek, és szeretném megosztani a napjaimat, sikereimet, előrehaladásom a célom felé, gondolataimat és szeretnék lelket önteni a többi fogyni vágyóba, akik majd olvassák az írásaim. Szívesen várom a kommenteket, véleményeket.